COVID 19 - Aktuális információk

A jelenleg hatályban lévő kormányrendelet - A Kormány 484/2020. (XI. 10.) Korm. rendelete a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről 12. § - alapján a Cinema City mozihálózat 2020. november 11-től további értesítésig ideiglenesen bezár .

 

Kedves Nézőink!
 
Ti vagytok a filmipar lelke! Miattatok dobog a szíve, és miattatok él!
 
Nektek készülnek a filmek, amelyek aztán reményt adnak, mosolyt csalnak az arcotokra, elgondolkodtatnak vagy megríkatnak. 
Ezért is szeretnénk ebben a nehéz helyzetben kicsit közvetlenebbül Hozzátok szólni.
 
Nehéz az egészségügyi helyzet, nehezek lesznek most (persze annyi más szektor mellett) a moziiparban dolgozók napjai is.
A november 10-én bejelentett, s a Magyar Közlönyben megjelent, 484/2020. (XI. 10.) Korm. rendelet nyomán, valamint a nemzetközi vírushelyzet okán fellépő iparági lépések következtében a Cinema City hálózat mozijait november 11-től egy később, itt bejelentett időpontig be kell zárjuk.

Az előzetesen megvásárolt, de felhasználásra nem került mozijegyek árát természetesen visszatérítjük. A még érvényben lévő és fel nem használt ajándékjeggyel rendelkező nézőink vouchereit a tavaszi eljáráshoz hasonlóan, az újranyitás napjától számított 6 hónappal fogjuk meghosszabbítani automatikusan. Ezzel plusz tennivalótok nem lesz.

Az időt, amíg nem tudtok kollégáinkkal újra személyesen találkozni, felhasználjuk arra, hogy a multiplexeink olyan állapotban maradjanak, hogy amint megkapjuk a zöld utat a nyitásra, a lehető leghamarabb indítani tudjuk a vetítőgépeket. 
 
Ne felejtsétek el a mozikat, hisz a filmek igazán csak a nagyvásznon tudnak kiteljesedni!

És emlékezzetek a közösségi élményekre, a barátokkal, családdal töltött kellemes pillanatokra, amik eddig is mozihoz kötöttek Titeket.

Mi várni fogunk mindenkit amint lehet, ugyanolyan szeretettel és elköteleződéssel, ahogy azt eddig tettük.

Maradjatok egészségesek! Hamarosan újra találkozunk…

 

...de addig is válaszaink néhány, gyakran ismételt kérdéseitekre:

 

MIT CSINÁLJAK A MÁR MEGVÁSÁROLT, DE TÖRÖLT ELŐADÁSRA SZÓLÓ MOZIJEGYEMMEL?

  • A pénztárban vásárolt jegyet az érvényes blokk és a nyomtatott mozijegy ellenében annak a mozinak a mozivezető irodájában fizetjük vissza, ahol megvásárolták.

  • Blokk hiányában 90 napig érvényes, úgynevezett emergency mozijegyet biztosítunk a nyomtatott mozijegy ellenében annak a mozinak a mozivezető irodájában, ahol megvásárolták.

  • Az online vásárolt mozijegyek árát automatikusan visszautaljuk.

 
ELEKTRONIKUS AJÁNDÉKUTALVÁNYOK / AJÁNDÉKJEGYEK

  • A még fel nem használt és a bezárás után lejáró ajándékjegyek, -kártyák érvényességét +6 hónappal automatikusan meghosszabbítjuk az újranyitás dátumától számítva.

 

Kérdés esetén kérjük keresd Ügyfélszolgálatunkat az ingyenesen hívható 06 80 800 800-as telefonszámon, ahol kollégáink állnak rendelkezésre 10:00-20:00 óra között.