Bemutató időpontja: 21 december 2023
Játékidő: 169 perc
A címadó turné 12 ország 39 városában 56 előadást élt meg, a filmváltozat pedig bevezet minket a kulisszák mögé, bemutatva Beyoncét, mint az előadóművészt, és mint a döntéshozó producert, ahogy keményen dolgozik azon, hogy hibátlanul álljon össze minden. A koncertfilmért is maga a sztár kezeskedett, hisz saját produkciós cége (egyben lemezkiadója) készítette, mely korábbi koncertfelvételeiért, klipjeiért és részben 2008-9-es mozifilmjeiért is felelt. A néző nagyvonalakban végigkísérheti az egész Reneszánsz koncertsorozatot azzal, hogy a stockholmi nyitóelőadástól a Kansas Cityben tartott nagy fináléig láthat bejátszásokat. Mindeközben Beyoncé azon szándékát is, ahogy a turné minden aspektusából megpróbálja kivenni saját kreatív részét, mert célja túlszárnyalni régi önmagát, egyben megalkotni örökségét. A kritikák rendkívül elismerően nyilvánultak meg a fellépésekről. A produkciót több, mint 2,7 millió néző látogatta meg a teltházak során, ezúttal viszont kitárulnak a kapuk! A mozik nagyvásznain újabb milliók élhetik át az eseményeket eme monumentális táncpartiról, nem kevesebb, mint 170 percben.
EREDETI CÍM: Renaissance: A Film By Beyoncé
SZEREPLŐK: Beyoncé
RENDEZŐ: Beyoncé, Ed Burke
GYÁRTÓ: USA 2023
KORHATÁR: 12-PLUS
Arena & Mammut I.
CINEMA CITY ARENA - IMAX terem
FILMEK A MAXIMUMON - Éld át a legnagyobb mozis kalandot!
AJÁNDÉKJEGY
VIP RÉSZLEG BÉRLÉSE
VÁSZON- ÉS TEREMBÉRLÉS
ISKOLÁS CSOPORTOS MOZIZÁS
TANÁRI MOZIKLUB
ISKOLÁS PÁLYÁZATOK
Oktatási anyagok
Itt találhatók az egyes mozifilmekhez készített oktatási segédanyagok.
CINEMA CAFÉ
ICEE jégkása
Ezt sasold! Itt a vadiúj, cukormentes üdítőital, az ICEE, egyenesen Amerikából: egy dermesztően jeges-bubis ízrobbanás! Frissítő és felpezsdítő!
FŐBB BÜFÉ TERMÉKEK ÖSSZETEVŐ LISTÁJA
NEM ELŐRE CSOMAGOLT TERMÉKEK
VIP korlátlan étel- és italkínálat menü
és allergének
Minden jog fenntartva Cinema City Magyarország 2024 ©
Szánj egy percet arra, hogy a Cinema City közösség részévé válj!
Bejelentkezés. Kérjük, várjon.
Regisztrációs űrlap feldolgozása. Kérjük, várj!