
Gondoltátok volna, hogy a Fekete Özvegy közel 60 éve született? Hát azt, hogy eredetileg rövid, fekete haja volt? A 2021. július 07-én, a Cinema City vásznaira érkező, már nagyon-nagyon várt Fekete Özvegy című film kapcsán úgy gondoltuk, érdemes lenne közelebbről is megismerkednünk az Özveggyel, különösen annak fényében, hogy ez az első önálló filmje, egyben végső búcsú is a karaktertől – legalábbis ebben a formában és Scarlett Johansson alakításában.
Születés
Az 1950-es évek Amerikájára rányomta bélyegét a Joseph McCarthy republikánus szenátor nevével fémjelezett „boszorkányüldözés”, amelynek az országban élő, feltételezett kommunista és szovjet ügynökök „leleplezése” volt a célja. A mccarthyzmus és a Szovjetunióval fennálló hidegháború meghatározta a kor közhangulatát is. Az 1960-as évek elejétől nem csak James Bond harcolt a filmvásznon a szovjetek ellen, de a frissen született képregényes szuperhős, Vasember is. Tony Stark figuráját ugyanaz a fantasztikus elme találta ki, aki korábban Amerika Kapitányt, Pókembert vagy a Fantasztikus négyest – és aztán a Fekete Özvegyet is. Nem másról, mint a 2018-ban, 96 éves korában elhunyt Stan Lee-ről van szó természetesen. Natasha Romanova, vagyis Fekete Özvegy karaktere először egy Vasember-képregényben, a Tales of Suspense 52. számában lépett színre 1964-ben, mint Vasember ellenfele. Az Özvegy beszivárgott a Stark vállalathoz, hogy fontos hadi információkat szerezzen Vasemberről, egyúttal pedig egy másik szovjet kém, Borisz Turgenyov oldalán elkapja a kiugrott szovjet tudóst, Anton Valkót. A femme fatale-ként megjelenő női szuperkém ekkor még rövid, fekete hajat, kisestélyit és fátylat visel. Kormánya csak később szerelte fel szuperhős ruhával és high-tech fegyverekkel.
A disszidens kém múltja
Az Özvegy A Csodálatos Pókember 82. számában, 1970-ben nyerte el emblematikus külsejét, azt, amit aztán a későbbi filmek is alapul vettek: vállig érő vörös haj, testhezálló fekete szuperhősruha és pókfonalat lövellő csuklóvédő. Ezt nevezték az Özvegy Harapásának, az Özvegy Csókjának pedig a kábító hatású gázt, amit ellenségeire fúj. Natasha gyerekkorával kapcsolatban kétféle verzió is napvilágot látott az évek folyamán. Az egyik szerint egy Ivan Petrovich nevű férfi vette magához és nevelte kémmé a rábízott kislányt, amikor annak anyukája a sztálingrádi csata következtében, 1942-ben meghalt. Petrovich később az Özvegy sofőrje és bizalmasa maradt. Egy másik verzió szerint az árván maradt kislányt azonnal kiválasztották sok másik sorstársával együtt és rögtön a Vörös Szobába vitték, ahol sokadmagával kemény kiképzésben, agymosásban és biológiai beavatkozások sorában volt része. Mindennek köszönhetően tényleg egy szovjet szupernőt hoztak létre, aki rendkívül intelligens, mindenféle harcművészetben jártas, vakon elkötelezett a hazája szolgálatára, nem öregszik és gyakorlatilag sérthetetlen. Ráadásul hipnotizőr, kiváló manipulátor és ügyes csábító. A gond abból adódott, hogy az egyik küldetésén ténylegesen beleszeretett a bűnözőből szuperhőssé avanzsált íjászba, Sólyomszembe, ami nagyban közrejátszott abban, hogy az Özvegy végül disszidált az Amerikai Egyesült Államokba.
Szuperhős szerelemek
Még mielőtt végleg szuperkémet faragtak volna Natashából, férjhez ment Alekszej Sosztakov tesztpilótához. Azonban a KGB egyszer csak úgy döntött, hogy Sosztakov lesz a Szovjetunió válasza Amerika Kapitányra. Így született az első Vörös Őr (Red Guardian), a szovjet szuperhős, akinek viszont meg kellett szakítani minden kapcsolatot a feleségével. Natashának azt mondták, hogy férje meghalt egy tesztrepülés során, így a nő kiképzésének és bevetésének semmi sem szabhatott gátat. Aztán jött Sólyomszem. A többszörös agymosáson átesett Nathasát végül ő mentette meg, ezzel a szovjetek elvesztettek, Amerika viszont nyert egy szuperkémet! Az Özvegy csatlakozott a S.H.I.E.L.D-hez, majd ő lett a Bosszúállók 16. tagja. Az évtizedek során született különböző képregénysorozatokban számos szuperhőssel összehozták az Özvegyet, de nagy szerelemként, Sólyomszem mellett, leginkább Dardevil és a Tél Katonája aposztrofálható. A Tél Katonájával amúgy közös kiképzésen vettek részt még a szovjet időkben, és az egyik képregényverzió szerint az Özvegy végül mellette kötött ki véglegesen. Persze, a Fekete Özvegy-történetek még ma is folytatódnak, szóval még bármi megtörténhet…
Fekete Özvegy a képregényben és filmvásznon
A képregényes Fekete Özvegy tehát több évtizedes múltra tekint vissza. Karakterét az aktuális korszellemnek megfelelően alakították a mindenkori alkotók, tetteivel rendszerint reflektál is az adott korra. Az 1970-es évekbeli karakter például segített felszámolni Puerto Rico rendőrségi korrupcióját, a szervezett bűnözést és megmentett néhány fiatal hippit is. A karakter számos képregény, animációs sorozat és videójáték szereplője, néhol főszereplője, végül 2010-ben, a Vasember 2.-ben a nagyvásznon is debütált – teljesen megújult formában. A Marvel filmes univerzumának Fekete Özvegye nem csak attól nagyszerű, hogy Scarlett Johansson kelti éltre, hanem attól is, hogy sokkal emberibb karaktert faragtak belőle, mint amilyen képregényes elődje volt. A filmbeli karakter külső megjelenítésében visszaköszön ugyan a rajzolt előd, gondoljunk például a hajára vagy a testhezálló ruházataira, viselkedésében azonban kevésbé femme fatale, sokkal inkább egy dögös, vagány nőt ismerhetünk meg, akinek eredményességét nem szuperfelszerelései, inkább intelligenciája, empátiája és harcművészeti ügyessége segíti elő. Johansson Natashája nem sérthetetlen, ellenben igen nehéz múltat cipelő karakter, akinek rendkívül fontos a barátság és a kötődés választott családjához. A Bosszúállók: Végjátékban éppen ezen értékek miatt áldozza fel magát, amivel a filmes Fekete Özvegy karaktert tulajdonképpen ismét az aktuális korszellemhez sikerült igazítani.
Új utakon
A most mozikba kerülő filmben az immáron Natasha Romanoffként ismert karakter további árnyalatokat kap azáltal, hogy betekintést nyerhetünk a múltjába. A képregényekből átemelt, de a filmes univerzumban még új szereplőket kissé áthangszerelték és ténylegesen a mai korhoz szabták. Alekszej Sosztakov, a Vörös Őr (David Harbour zseniális!), például itt már nem Natasha egykori férjeként, hanem apafiguraként jelenik meg. A karakter kissé parodisztikus jelleget kapott, éppen ettől lett nagyon szerethető.
És persze, ne feledkezzünk el Jelena Belováról, Nathasa „kishúgáról” sem, akit szintén a Vörös Szoba képzett ki, és aki a képregényekben is nagyon közel állt a Fekete Özvegyhez. A Florence Pugh által megformált, szintén nehéz sorsú karakter karcosan ironikus beszólásai a film legjobb poénjait eredményezik. A Fekete Özvegy egyszerre méltó búcsú a filmbeli Nathasától, ugyanakkor Jelena nagy belépője is a Marvel mozis univerzumába. És hogy ezt miből lehet tudni? Csak annyit mondok, hogy most is érdemes lesz megvárni a filmvégi stáblista utáni utolsó jelenetet…
A Fekete Özvegyet Cinema City moziban megnézhetitek: 2D-ben, 3D-ben, IMAX-ben, IMAX 3D-ben, ScreenX-ben, 4DX-ben, Dolby Athmos-ban és egy jó vacsora után, kényelmes fotelekből a Cinema City Aréna vagy a Mammut VIP termeiben!