
A Fekete Özvegy című film az Amerika Kapitány – Polgárháború és a Bosszúállók – Végtelen háború között játszódik, amikor Natasha választott családja éppen szétesik, és ő egyedül marad. Ez kitűnő kiindulópont volt a készítőknek, hogy ekkor vegye kezdetét a Fekete Özvegy cselekménye, amelyben közelebbről és mélyebben is megismerhetjük Natashát, és vele együtt nézzünk szembe titkokkal teli múltjával. Ennek a múltnak viszont számos, nekünk, nézőknek is új szereplő szintén része, akik közül most bemutatunk néhányat, és megosztunk egy-két érdekességet azért a címszereplőről is…
Natasha Romanoff/Fekete Özvegy (Scarlett Johansson)
Natashát a Vasember 2.-ben ismerhettük meg, mint Tony Stark „titkárnője”, később pedig kiderült, hogy ő valójában a S.H.I.E.L.D ügynöke. Ezt követően vált szépen lassan a Bosszúállók csapatának fontos tagjává. A karakter népszerűsége miatt az alkotók már 2010-ben belengették, hogy az Özvegy saját filmet kaphat, és bár sokat kellett várni rá, de most végre tényleg megérkezett! A figura összetettségét Natasha jelmezeiben is igyekeztek kifejezésre juttatni az alkotók. Például ez volt az első alkalom, hogy a Fekete Özvegy fehér öltözéket kapott, amihez a jelmeztervező, Jany Temime, valódi, hóban használatos katonai öltözékeket vett alapul, és azt fekete kiegészítőkkel tette sokkal vagányabbá. Ami pedig a fekete ruhát illeti: a sárga/arany csuklóvédővel és övvel az eredeti képregényfigura előtt kívántak tisztelegni. Mindez remekül fejezi ki a karakter személyiségfejlődését, egyúttal a múlt és jelen találkozását is!
Scarlett Johansson a Fekete Özvegyről: "Vakmerő és irányíthatatlan figura, aki csodálatos intellektussal rendelkezik. Mi a titka? Mik a gyengepontjai? Nagyon örülök, hogy egyszerre mutathatom be az Özvegy törékenységét és keménységét. Egy férfiak uralta világban kell boldogulnia, és nagyon sajátosan kezeli a helyzetét. Igyekeztünk mindent megtenni, hogy megmutassuk, milyen is az igazi Fekete Özvegy!"
Jelena Belova (Florence Pugh)
Jelena és az őt megformáló Florence Pugh az új Fekete Özvegy-film nagy meglepetése! Múltja nem csak összekapcsolódik, de részben azonos is Romanofféval. Ő Natasha „kishúga”, akire nővére már gyermekkorukban is igyekezett vigyázni, azonban nem járt sikerrel. Jelenát is a Vörös Szobában képezték kiváló harcossá, és ellene is sok szörnyűséget követtek el, ami egy terhelt múltú, összetett személyiséget eredményezett. Jelena azonban teljesen más, mint Natasha: aranyosan szabad szájú, kicsit talán gyerekes is bizonyos dolgokban, szóval nem kifejezetten az a femme fatale-típus. Ezzel együtt viszont igazi halálos fegyver, ha harcról van szó.
Cate Shortland, rendező Jelenáról: "Jelena nem túl óvatos, ami a szívén, az a száján, és nem magyarázkodik senkinek. Azt hiszem, a fiatal női közönség imádni fogja őt, mert nem exkuzálja magát semmilyen helyzetben. Ez az, ami gyönyörűvé teszi a karaktert."
Melina Vosztokov (Rachel Weisz)
Melina egy magasan képzett kém, aki négyszer is visszatért a Vörös Szoba kiképző rendszerébe. Számtalan küldetése közül az egyik éppen az volt, hogy Natasha és Jelena anyukájaként Ohio-ban éljen. Aztán a Vörös Szoba felismerte kiváló intellektusát, így vált a szervezet vezető tudósává, aki régi kis családja felbukkanásáig egy disznótelepen folytatott kísérleteket. Ekkor azonban el kellett döntenie, melyik oldalra áll. Melina jelmezét is ez a kettősség jellemezte: teljes más külsőt kapott amerikai anyukaként, mint akcióban résztvevő harcosként.
Rachel Weisz a Fekete Özvegy-film kapcsán: "A Marvel Filmes Univerzum valószínűleg napjaink legnépszerűbb és legkiterjedtebb mitológiája, amihez határozottan izgalmas volt csatlakoznom."
Alekszej Sosztakov / Vörös Őr (David Harbour)
A Stranger Things-ből jól ismert David Harbour valósággal lubickolt Alekszej Sosztakov, vagyis a szovjet Amerika Kapitány, a Vörös Őr szerepében! Szemet gyönyörködtető, ahogy a hidegháborús múlttal rendelkező, börtönviselt, kifejezetten nárcisztikus figura apává szelídül. Vagy legalábbis igyekszik azzá válni. A börtönben viselt jelmezét szándékosan kicsit nagyobb méretűre hagyták, hogy minél robusztusabbnak tűnjön Sosztakov, azonban a szovjet időket idéző vörös alapszínű, csillaggal ellátott szuperhősruha néhány számmal direkt kisebb volt, hogy érzékeljük, nem múltak el nyomtalanul az évtizedek. A karakter ironikus, önironikus, és a film legtöbb – egyúttal legjobb – poénjainak forrása.
David Harbour a Vörös Őrről: "A Szovjetunióban nőtt fel, és Amerika Kapitányhoz hasonlóan őt is kiválasztották egy programhoz. Miközben az amerikaiak megalkották a saját hősüket, a szovjetek fejlesztették a Vörös Őrt. Csak az a bökkenő, hogy a Vörös Őr nem lett olyan híres, mint Amerika Kapitány, és ez a Vörös Őr életének nagy tragédiája is. Úgy érzi, nagyon alulértékelték."
Kiképző/Taskmaster
A Kiképző névre hallgató maszkos bérgyilkos alighanem a Fekete Özvegy-film legtitokzatosabb és legfélelmetesebb figurája. Tetőtől talpig páncél borítja, és azért olyan kitűnő harcos, mert azonnal elemzi és leutánozza ellenfele mozdulatait és harci tudását. Vagyis olyan, minta Natashának saját magával kellene megküzdenie. A Kiképző természetesen szintén a Vörös Szoba kötelékébe tartozik, és lesz valami köze Natasha háttértörténetéhez is.
Jany Temime, jelmeztervező a Kiképző jelmezéről: "Egészen megszállottan dolgoztunk azon, hogy a jelmez elég könnyű legyen a különböző ugrásokhoz, pörgésekhez és az összes akrobatikus mozdulathoz. A páncélt, a sisakot és csuklyát olyan könnyűre csináltuk, amennyire csak lehetett. Nagyon boldog voltam, hogy a jelmez a gyakorlatban is bevált – ez volt az egyik legelső darab, amin dolgozni kezdtünk."
A Fekete Özvegyet Cinema City moziban megnézhetitek: 2D-ben, 3D-ben, IMAX-ben, IMAX 3D-ben, ScreenX-ben, 4DX-ben, Dolby Athmos-ban és egy jó vacsora után, kényelmes fotelekből a Cinema City Aréna vagy a Mammut VIP termeiben!