TOP 10 Christopher Nolan film

A legsikeresebb Batman-trilógia és az Eredet rendezője, Christopher Nolan ismét különlegesen egyedi, izgalmas és meghökkentő fordulatokban gazdag thrillert rendezett, amelyen egy angol kémnek kellene megmentenie a Földet a rá leselkedő és pusztulással fenyegető katasztrófától. Ám a szuperügynöknek nemcsak az idegen hatalmak embereivel, hanem a legnagyobb ellenséggel, az Idővel is meg kell küzdenie.

A főszerepet játszó John David Washington mellett, akit a nézők például a Csuklyások - BlacKkKlansman című filmből ismerhetnek, fontos feladatot kapott Robert Pattinson - már felejtés övezi az Alkonyat-filmekbeli szereplését -, és természetesen a Christopher Nolan filmjeiből kihagyhatatlan Michael Caine is.

A főbb szereplők közt tudhatjuk még Kenneth Branagh-ot, aki a Dunkirk után ismét együtt dolgozott Nolannal, és a Nyughatatlan özvegyekből megismert Elizabeth Debicki-t is. Szintén a fedélzeten van még a bollywood-i szupersztár Dimple Kapadia, a Yesterday-ben főszerepet játszó Himesh Patel,  A HA/VER (Kick-Ass) színésze Aaron Taylor-Johnson,  és Clemence Poesy (Erőszakik) is.

Hoyte van Hoytema operatőr - akivel Nolan már a Dunkirk és a Csillagok közöttben is együtt dolgozott - rengeteg helyszínen, egészen Európától Indiáig, IMAX kamerával, ultra-szélesképernyős, 70 mm-es objektívvel forgatott. Nem meglepő tehát, hogy a film költségvetése több mint 200 millió dollár. Nolan nem hiába nevezte ezt a projektjét a “legambíciózusabbnak”. Számos külső helyszínen használták ezt a technikát, az észt autós hajszától kezdve az épületnek ütköző repülőgépig - ahol a repülő nem CGI, hanem igazi gép volt. Mindez Nolan IMAX-technika iránti szeretetét és elköteleződését igazolja.

A TENET bemutatójának kapcsán összegyűjtöttük Nektek, Nolan - a filmek bemutatásának időrendje szerint - 10 legjobb filmjét

via GIPHY

1. A csapda/Követés (1998)

Christopher Nolan első nagyjátékfilmje, A csapda/Követés (1998), amelyet ő írt, rendezett és vágott, több nemzetközi filmfesztiválon is részt vett és díjakat kapott. Nolan féle csattanós, fordulatos, nyomasztó, fekete-fehér thriller.

“Bill, egy fiatal angol író, aki Londonban követi az embereket, s folyton kiválaszt valakit, mert szereti megfigyelni a viselkedésüket. Egy napon azonban Bill lebukik, ugyanis egy fickó észreveszi és kérdőre vonja. Végül pedig úgy alakul, hogy belerángatja Bill-t több betörésbe is, de szinte semmit sem tulajdonítanak el, csak az izgalomért csinálják. Bill így aztán észre sem veszi, hogy szépen lassan egy olyan szövevényes ügybe keveredik, amelyre legrosszabb rémálmaiban sem számított…”

 

2. Mementó (2000)

A csapda/Követés sikere segített megteremteni a Mementó (2000) anyagi hátterét. Mind a kritikusok, mind a nézők körében nagy sikert aratott. Számos díjat és jelölést is szerzett vele Nolan: például a Sundance Filmfesztivál forgatókönyvírói díját, a forgatókönyvért Golden Globe- és Oscar-jelölést is.

A Mementó főszereplője Guy Pearce - Leonard Shelby szerepében -  aki ki akarja nyomozni, ki erőszakolta és ölte meg a feleségét egy betöréses támadás során, amelyben Leonard elvesztette az emlékezetét. A férfi a trauma előtti eseményekre emlékszik, ám képtelen új emlékeket néhány percnél hosszabb ideig megőrizni.

 

3. Álmatlanság (2002)

Az Álmatlanság c. krimit 2002-ben mutattak be világszerte. A film egy azonos című norvég thriller feldolgozása. Olyan világhírű színészek játszanak benne, mint Al Pacino (nyomozó) vagy Robin Williams (gyilkos). 

 

4. Batman: Kezdődik (2005)

A Batman: Kezdődik! című film Nolan új Batman-sorozatának a történet szerinti első darabja, melyet 2005-ben mutattak be a mozikban. A főbb szerepekben Christian Bale és Liam Neeson láthatók.

Christopher Nolan ezzel a filmmel helyreállította a Sötét Lovag méltóságát, és egy remek szuper kalandot indított el. 

 

5. A tökéletes trükk (2006)

A tökéletes trükk című film középpontjából két rivális, Robert Angier (Hugh Jackman) és Alfred Borden (Christian Bale) állnak, akik viktoriánus kori színpadi bűvészek a századfordulós Londonban. Angier Bordent okolja egy tragédiáért; vetélytársak lesznek, s mindketten felül akarnak kerekedni a másikon. Annak megszállottjává válnak, hogy létrehozzák a legtökéletesebb színpadi illúziót, s nem riadnak vissza semmitől annak érdekében, hogy felfedjék egymás trükkjeinek titkát. A filmben kiemelt szerepet kapott még Michael Caine is.

 

6. A sötét lovag (2008)

Christopher Nolannek a filmről alkotott koncepcióját Joker képregénybeli első két megjelenése és a Batman: Hosszú Halloween képregény sorozat inspirálta. A bombasikerű képregény és a csavart, művészi karakter-tanulmány közötti határ teljesen szétvált a filmben. A sötét lovaggal Nolan diadalmasan folytatja a Batman mitológiát.

Heath Ledgert alakításáért a legjobb férfi mellékszereplőnek járó posztumusz Golden Globe-díjjal jutalmazták, valamint ugyanezen kategóriában az Oscar-díjat is megkapta.

 

7. Eredet (2010)

A 2010-es Eredet c. filmben Nolan a belső elmét a fizika törvényeit is meghazudtoló látványelemekkel ábrázolta. A rendező óriási szerencsejátékot játszott ezzel a nagy költségvetésű, teljesen eredeti történetű elme heist-filmmel, amelynek Leonardo DiCaprio a főszereplője. A kockázatos “játék” szerencsésen megtérült, s az Eredet 10 év múltán is nem hiába az egyik legismertebb Nolan alkotás.

 

8. A sötét lovag – Felemelkedés (2012)

A sötét lovag - Felemelkedés c. film Nolan Batman-film-trilógiájának utolsó darabja, középpontjában a DC Comics Batman figurája áll, és a 2005-ös Batman: Kezdődik! és a 2008-as A sötét lovag folytatása. A főszereplők közül visszatért Bruce Wayne/Batman szerepében Christian Bale, Michael Caine alias Alfred Pennyworth, Gary Oldman mint James Gordon és Morgan Freeman, aki Lucius Fox-ot alakítja.

 

9. Csillagok között (2014)

A Csillag közöttben a hullámok hegyekké válnak, és egy férfi az egész világegyetembe kiált lánya miatt Nolan fenséges űrodüsszeiájában.

 

10. Dunkirk (2017)

Nolan a Dunkirk című filmben valós, második világháborús eseményeket dolgoz fel. A történetet három szemszögből követhetjük: az első a szárazföldön; a második a vízen; a harmadik szál pedig a levegőben játszódik. Ezek a szálak időrendileg néha máshogy haladnak előre, időnként találkoznak, majd a film végére összefonódnak.

 

Ne hagyd ki az év egyik legjobban várt mozifilmjét a TENET-et, vedd meg rá a jegyed most!