Dűne - 14+1 Tudtad, hogy…?

A számos film közül az egyik, amit már nagyon várunk, hogy megnézhessünk végre nagy vásznon, a hazai Cinema City mozikban, a Frank Herbert klasszikus regénye alapján készült legújabb Dűne-film.

Ennek apropóján összegyűjtöttünk Nektek néhány érdekességet ebben a témában. Például tudtátok, hogy…de előtte lássuk a várva-várt film előzetesét:

1.

…1963-ban a Dűne első változata két részben jelent meg az Analog c. magazinban? Illetve, hogy regénnyé Herbert csak ezt követően gyúrta, abban a formában viszont elég nehezen talált hozzá kiadót?

dune_world_and_prophet_of_dune_analog_magazine

2.

…végül a Dűne 1965-ben jelent meg könyvformában, és a siker sem maradt el, hiszen hamarosan megkapta a legrangosabb sci-fi könyv díjakat (Hugo-díj, Nebula-díj)?

3.

…a Herbert által írt eredeti ciklus összesen 6 regényből áll,  amiket  később számtalan előzmény- és folytatástörténet követett, ezekért azonban a szerző fia, Brian Herbert és az ő alkotótársa, Kevin J. Anderson a felelősek? Állítólag Herbert eredeti jegyzeteiből dolgoztak.

4.

…a Dűne hatása számos későbbi sci-fiben felfedezhető, például a Star Wars-filmekben is? Nem is kell olyan réges-régre visszapillantanunk egy kézenfekvő példáért, elég, ha a legújabb darabra, A mandalóri-ra gondolunk, melynek egyik epizódjában egy, a Dűne-könyvekből igencsak ismerős homokszörny is felbukkan. Igaz, A mandalóri-ban ez a lény nem féregféle, és nincs köze semmiféle fűszerhez, de a két lény hatalmas méretükben, természetükben (hangra reagálnak) és közlekedésükben (homok) mégiscsak hasonlóak.

 

5.

…már 1971-től kezdve tervben volt a Dűne-könyv megfilmesítése? A leghíresebb el-nem-készült mozi a chilei-francia filmrendező, Alejandro Jodorowsky (A vakond, A szent hegy) nevéhez fűződik. Elképzelése szerint a IV. Padishah Shaddam császárt Salvador Dalí, Harkonnen bárót Orson Welles, Feyd-Rautha-t, a báró egyik unokaöccsét Mick Jagger, Leto Atreides herceget David Carradine, Pault pedig a rendező saját fia Brontis Jodorowsky játszotta volna. A film látványvilágáért a két képzőművész, H. R. Giger és Jean Giraud (ismertebb nevén Moebius), a vizuális effektekért pedig  Dan O'Bannon felelt volna. (Utóbbi aztán megírta A nyolcadik utas: a Halál  forgatókönyvét és a vitte magával Gigert is filmbe.) A valóban impozáns névsor mellé azonban rendezőnk egy nagyjából 10-14 órás opuszt vizionált, így aztán a projekt sajnos nem valósulhatott meg. Viszont minderről 2013-ban készült egy dokumentumfilm, Jodorowsky's Dune címmel.

 

6.

…Jodorowsky a Dűne-filmjéhez a Pink Floydot szerette volna felkérni zeneszerzőnek? Ezért a 2021-ben bemutatásra kerülő Dűne zeneszerzője, Hans Zimmer az új film első előzetese alá komponált zeneművében megidézi a Pink Floyd Eclipse c. számát, mintegy főhajtásként Jodorowsky és annak grandiózus álma előtt.

 

7.

…végül David Lynch (Twin Peaks, Mulholland Drive) rendezett filmet a regényből, melyet 1984-ben mutattak be? Az eredmény azonban a legkevésbé sem mondható sikeresnek. Az anyagi bukás mellett a közönség véleménye is igencsak megoszlik róla. Pedig a látványra, a színészgárdára és annak munkájára (Kyle MacLachlan, Max von Sydow, Sean Young, Jürgen Prochnow, Sir Patrick Stewart, Sting, stb.) igazából nem lehet panasz. A gond – az amúgy nehéz, sivatagi forgatási körülményeket követően – az volt, hogy az eredeti, 4 órás művet a rendezőnek le kellett rövidítenie 2 órásra. Emiatt viszont nagyon sok, a cselekmény érthetőséget szolgáló elem eltűnt a filmből. A regény mélyebb (pl. ökológiai, szociológiai stb.) mondanivalójáról nem is szólva. Tény, hogy a forgatókönyvet is jegyző Lynch maga is letagadná saját filmjét, melyre olyannyira rossz emlékként tekint, hogy a rendezői változat kiadását is megtagadta, sőt, nyilvánosan sem nagyon hajlandó beszélni erről az alkotásáról. Túlságosan fájdalmasan érinti.

 

8.

…háromrészes minisorozat is készült 2000-ben a Dűnéből, melyben Leto Atreides herceget William Hurt alakítja? A sorozat a könyv rajongóinak körében is sokkal jobb visszhangra talált, mint az 1984-es film.

9.

…a 2021-ben bemutatásra kerülő Dűne rendezője, Denis Villeneuve kb. 15 évesen olvasta először a könyvet, ami olyan mély benyomást tett rá, hogy mindenképp szerette volna megfilmesíteni?

10.

Denis Villeneuve rendezte a Szárnyas fejvadász 2049-et, melynek első részét az a Ridley Scott készítette, aki pont az eredeti Szárnyas fejvadász miatt szállt ki anno a Dűne-projektből, amely végül David Lynch-nél landolt?

 


11.

…az 1984-es verzió forgatásakor Kyle MacLachlan 25 éves volt, a most bemutatásra kerülő Dűne készítésekor Timothée Chalamet pedig 23? Az első kötet elején Paul Atreides karaktere még csak 15 éves.

 

12.

Denis Villeneuve Harkonnen báró alakját „emberi rinocéroszként” képzelte el, ezért a figurát megformáló Stellan Skarsgård-nak napi 7 órát kellett eltöltenie a sminkben, hogy feltegyék rá a make-up-ot?

 

13.

… a 2021-es Dűne számos jelenetét Magyarországon forgatták? A stáb e film miatt kétszer is visszatért hazánkba, legutóbb 2020 augusztusában, pótforgatásra. 

14.

…magyar szakembergárda is dolgozott az új filmben? Többek között Lázár Tibor díszlet- és látványtervező (Atomszőke, Vörös veréb), akivel Denis Villeneuve már a Szárnyas fejvadász 2049 c. film forgatásakor is együtt munkálkodott.


+1

…az új filmben Duncan Idaho-t alakító Jason Momoa a szerep kedvéért vágta le a szakállát? Erről készített is egy rövid videót, melyben egy teátrális mozdulattal a szakállal együtt elköszön Khal Drogo és Aquaman karakterétől.