15 érdekesség, amit biztosan nem tudtál a HAB című romantikus filmről

1. TUDTAD, HOGY Kovács Lehel játssza Ménes szerepét a filmben, azonban először - a később főszereplővé avanzsált - Mátray Lászlóé volt ez a karakter? Hiszen Ő mindenben olyan, mint Ménes: nagy, erős, magyar ember. Végül egy koncepcióváltással, az alkatilag nagyon különböző Kovács Lehelé lett Ménes szerepe, akinek többször is doromboznia kell a filmben. Mátray László segített Kovács Lehelnek megtanulni, hogyan is kell rendesen játszani ezen a hangszeren.

 

2. TUDTAD, HOGY a HAB első forgatási napja elmaradt, mert bombát találtak a Dunában?

 

3. TUDTAD, HOGY Lovas Rozi és Kerekes Vica, akik a film több jelenetében is együtt szerepelnek, a forgatás során jöttek rá, hogy a valóságban egy utcában laknak?

 

4. TUDTAD, HOGY a HAB stáb minden tagja kapott egy kulacsot, hogy ne műanyag pohárból igyanak és ezáltal is csökkentsék az ökológiai lábnyomukat?

5. TUDTAD, HOGY Bozó Andrea alakítja a szerelmes sanzonokat éneklő és zongorázó táborvezetőt, azonban nem tudott zongorázni? Ezért egy zongorista tanította meg neki az "Imádok élni" és a "Szerelemhez nem kell szépség" című sanzonokat.

 

6. TUDTAD, HOGY Pálfi Kata pilates tanárt játszik, így neki is többször el kellett mennie egy pilates oktatóhoz, hogy megtanulja a mozdulatokat?

 

7. TUDTAD, HOGY a filmben látható süteményeket úgy alkották meg a Chouchou cukrászai, hogy bírják a forgatási körülményeket? Hogy a sok lámpától ne olvadjanak meg, gipszből készítették el a sütik nagy részét és festették meg rájuk a filmes dizájnt.

 

8. TUDTAD, HOGY a filmben Dóra (Kerekes Vica) cukrászdájában minden süti párban van? A sütiköltemények a filmtörténelem legszebb összetört szívű szerelmespárjait mutatják be, így pl. az "Ilyenek voltunk" című filmben Robert Redford és Barbra Streisand párosában Redford sütijén egy katonai egyenruha váll csíkjai jelennek meg, mert mindig egyenruhában van a filmben és Barbra Streisand sütije egy nagy göndör haj, persze habból. Alain Delon és Romy Schneider a "Medence" című filmből kék hullámos sütit kaptak, az "Annie Hall"-ból Woody Allen sütije szemüveges, míg Diane Keatoné nyakkendős stb. Szomorú véget ért szerelmespár-sütit kaptak a "Titanic"-ból Kate Winslet és Leonardo DiCaprio is.

 

9. TUDTAD, HOGY Kerekes Vica a film előtt tanult meg vezetni? A forgatási felvételek során látta magát először a volán mögött, mozgó autóban, ami szokatlan, új élmény volt számára.

 

10. TUDTAD, HOGY Kerekes Vica elfoglaltsága miatt a film plakátjának fotózására Csehországban került sor?

 

11. TUDTAD, HOGY a forgatás idejére a teljes stáb beköltözött a pusztazámori kastélyszállóba? Csak a hétvégékre kellett eldugniuk a filmes felszerelésüket, hogy az érkező násznépeket ne zavarják a népszerű esküvői helyszínen.

 

12. TUDTAD, HOGY a filmben Lacikát alakító Gyarmati Erik, akinek egyébként a HAB néhány legnagyobb poénját köszönhetjük, a forgatás idején még csak 10 éves volt, de már tapasztalt filmes? Többek között Bergendy Péter hamarosan érkező "Post Mortem" című filmjében is láthatjuk majd.

 

13. TUDTAD, HOGY Kerekes Vica Lakos Nóra rendező első választása volt a HAB főszerepére? Ha Vica nem vállalja, a rendező nem csinálta volna meg a filmet.

 

14. TUDTAD, HOGY a film két főszereplője Mátray László és Kerekes Vica mindketten határontúli magyarok? Lakos Nóra rendező bevallása szerint ez véletlen, nem volt tudatos koncepció, hiszen a történet ezt nem is kívánja meg. Ami fontos volt, hogy jó színészek legyenek. Kerekes Vica Csehországban már extrém népszerű, de azért Magyarországon is ismerik. Mátray László a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház tagja, és kérdés nélkül áll, hogy felfelé ível a csillaga. Egyértelműen Ő a magyar Ryan Gosling.

 

15. TUDTAD, HOGY a HAB mindhárom főszereplője (Kerekes Vica, Mátray László és Gyarmati Erik) megegyezett abban, hogy ha folytatás készül a HAB-hoz, mindhárman szívesen szerepelnek?

 

A HAB édes, mint a vásznon látható sütik, szerethető, mint a feledhetetlen szemű Kerekes Vica és vicces, mint a nőcsábász fogorvost meggyőzően alakító Mátray László. Ez a film visszarepít a nyárba! Nem habozz! HAB-ozz!

Keresd szeptember 10-től a Cinema City mozikban!